Találtam egy nagyon hasznos gondolatmenetet Feldmár Andrástól. Szerintem érdemes elolvasni, mivel azért kell idő a megértéséhez, részletekben fogom feltenni. Íme:

(…) Nagyon nehéz megváltoztatni az olyan  gondolkodásmódot, amelyben az ember
nevelkedett. (…) Altatni könnyű. Felébredni nehéz. Ha  pedig  az ember  felébred, nagyon
nehéz vigyázni arra, hogy ne aludjon el újra, pláne akkor, ha mindenki el akarja altatni. Ha
mindenki altatókat énekel.

(…) A szüleink életünk legelső hipnotizőrjei. Ez azért van, mert amikor először meglátjuk a
napvilágot, akkor nem tudjuk, hogy mi micsoda, mi ez, mi az, mi nem ez, mi nem az, nem
tudjuk, hogy mi az a világ. Ezt mind a szüleink mondják és mutatják meg nekünk. Mindent
megneveznek. De nem biztos, hogy a világ dolgai valóban azok, aminek a szüleink nevezik
őket.

Például Wiliam Blake, az angol költő azt mondta, hogy gyerekkorában látott angyalokat. A
szülei azonban azt mondták, „Nincsenek angyalok, és vigyázz, hogy mit mondasz, mert még
azt hiszik, hogy bolond vagy, megőrültél.” Ha olyat látsz, ami nincs, akkor pszichotikus vagy.
Blake tehát nagyon hamar megtanulta, hogy ne lásson angyalokat. Még akkor se, ha vannak.


(…) Szóval a probléma szerintem az, hogy mindannyian nagyon mély hipnózisban élünk. A
kérdés csak  az,  hogy hogyan  lehet fölébredni. Hogy lehet fölébredni a valóságra, vagy a
valóság egy annál jobb megközelítésére, mint amire megtanítottak, félrevezettek minket? Ez
nagyon kellemetlen kérdés, mert azok, akik  megpróbálják, rettenetesen nehéz helyzetbe
kerülnek. Abban a pillanatban ugyanis, amikor elhagyjuk azt a valóságot, amiben az emberek
közös megegyezéssel megállapodtak,  rettenetes erők  fognak  ránk  hatni azért, hogy
visszatereljenek a közös látásmódhoz. Előrebocsátom, hogy a pszichiátria a világon mindenütt
a rendőr szerepét játssza. Visszatereli mindazokat, akik véletlenül rájöttek arra, hogy másként
is lehet látni a világot, mint úgy, ahogy megtanítottak bennünket. (…)

Feldmár András: Tudatállapotok szivárványa