A gyermek bölcsődébe megy, avagy a fejlődés
Egy szakértő így ír erről az igen kényes témáról, mely minden szülő életében egy nagyon nehéz döntés:
A bölcsődébe kerülés sok gondot és kérdést vet fel a szülők számára.
Mivel az elmúlt években megváltoztak a társadalmi, szociális, gazdasági viszonyok, és ezzel együtt a családok életvitele is, egyre nagyobb hangsúly helyeződik a bölcsődei ellátásra. Köztudott, hogy a munkahely megtartása, a GYED megszűnése, valamint az átlag családok számára egyre nehezebbé váló megélhetés arra kényszeríti az anyukákat, hogy minél előbb dolgozni menjenek.
Vannak bölcsődék, ahol a szülők előjegyzéssel várakoznak, ugyanis mindenképpen szeretnék biztosítani gyermekük számára a helyet, hogy mire dolgozni mennek, a gyermek elhelyezése ne okozzon gondot. A legtöbb szülő mégis nehezen határozza el magát, hogy gyermekét bölcsődébe vigye. Ennek oka, hogy a döntés egy bizonyos fokú elválást, elszakadást jelent, vagyis időben közelebb hozza a "leszakadás" szükségszerű folyamatát, hiszen már megjelennek a képben a csoporttársak, gondozók, más felnőttek, mint idegen emberek. Ez egyben azt is jelenti, hogy a kisgyermek érdeklődése már nemcsak a szűk család felé fordul, hanem fontosak lesznek számára más személyek is. Így a szeretete is tovább aprózódik, ezt jól mutatja, amikor pl. valamelyik társa beteg és nem jön bölcsődébe, keresi, hiányzik neki, és örömmel üdvözli, ha újra jön.
Érthető, hogy a szülők maguk is tele vannak feszültséggel, hiszen gyermekük kicsi, védtelen. Amíg nem ismerik a bölcsőde működését, követelményeit, féltik gyermeküket: vajon kap-e megfelelő bánásmódot, védelmet, ellátást és nemcsak testileg, de érzelmileg is. A feszültségek oldására, kérdések megválaszolására nagyon jól bevált gyakorlat a családlátogatás, valamint amikor az érdeklődő látogatások megelőzik a beszoktatást. Az "első gyermekes" szülők mellett vannak olyanok, akik a jó tapasztalatok alapján második, vagy harmadik gyermeküket is a bölcsődei nevelésre bízzák.
A gyermekek életében igen fontos állomás a bölcsőde, mert ezáltal korán bekerülnek a közösségi élet forgatagába, egyúttal kikerülnek első természetes környezetükből, a szűk családi körből.
A csoportban élés számos - a gyermek tűrőképességét, idegrendszerét komolyan igénybevevő - alkalmazkodási folyamatot jelent.
Pl. a várakozás étkezéskor, fürdőszobában, játékra, öltözködésnél. A bölcsődébe kerülés megzavarja a kisgyermek megszokott otthoni életritmusát, napirendjét, és maga az elszakadás félelmet, bizonytalanságot kelt a gyermekben, az ismeretlen, idegen helyzet miatt.
Kertész Gabriella: A bölcsődei adaptáció - Beilleszkedési problémák a bölcsődében
Bölcsőde, beilleszkedés, fejlődés
Elég érdekes kérdések merülnek fel ez előbbiekben. Ami szerintem nagyon fontos, hogy kiválasszuk a megfelelő intézményt és szakembereket. Jó, ha odafigyelünk a szakemberek tanácsaira és választunk megfelelő fejlesztő játékokat is a kis lurkónak.