2015. jún 10.

Mivel etessük a babát 6 hónapos kor után

írta: Életmód Tippek
Mivel etessük a babát 6 hónapos kor után

baby_food.jpg

A csecsemő igényli, hogy már mást is kapjon az anyatejen kívül. Az étel ilyenkor kiegészíti az anyatejjel szerezhető energia és tápanyagmennyiséget, az adott életkorú gyermek szükségleteinek megfelelően. Egyes csecsemők számára hasznos lehet hat hónapos kornál későbbre tolni a szilárd táplálékok bevezetését; ha például a családban allergia fordul elő.

Bár a gyermekek mindaddig sok immunanyaghoz jutnak hozzá, amíg anyatejet kapnak, a legtöbb ellenanyagot mégis akkor kapják, amikor kizárólag szopnak. Az anyatejnek jelenleg ötvennél is több immunfaktora ismert. Egy tanulmány kimutatta, hogy azoknak a csecsemőknek, akiket több mint négy hónapig szoptattak, – 40 százalékkal kevesebb fülfertőzésük volt, mint azoknak, akik más táplálékot is kaptak az anyatej mellett.

A légzőszervi betegségek megjelenésének valószínűsége a gyermekkor bármely szakaszában jelentősen csökken, ha a gyermek 4 hónapos koráig csak anyatejet kapott, és ezen időszak alatt semmilyen szilárd táplálékot nem adtak neki. Sok más tanulmány is azt találta, hogy minél inkább kizárólagosan szoptatták a csecsemőket, annál nagyobb mértékű volt a szoptatás egészségükre gyakorolt jóté­kony hatása.

A kizárólagos szoptatás időszakának vége nem jelenti azonban azt, hogy a csecsemőt át kell szoktatni a felnőtt étrendre! A szoptatás folytatása hat hónapos kor után is nagyon fontos, hiszen a kicsi ezzel kapja meg a legjobb táplálékot és a legmegfelelőbb gondoskodást. Ha az igény szerinti szoptatás a hozzátáplálással együtt tovább folyik, a baba kiválóan tudja szabályozni, hogy épp a számára szükséges ételmennyiséget fogyassza. Ha nem szereti valamelyik ételt, vagy nem elég számára a felkínált étel, többet fog szopni.

Az anyatej védőfaktorokat tartalmaz, melyek védik a kicsit a kórokozóktól, csökkentik a megbetegedések számát. Ez a védelem folytatódik, és nagyon fontossá válik hat hónapos kor után is, hiszen az újfajta ételek, italok fertőző anyagokat tartalmazhatnak, megbetegíthetik a csecsemőt, éppen abban az idő­ szakban, amikor a saját immunrendszere még fejlődésben van.

A védőhatás még akkor is érvényesül, amikor a gyermek már csak naponta néhány alkalommal szopik. Az anyatej olyan immunbiológiai tulajdonságokkal rendelkezik, amelyet egyenlőre a legkiválóbb tápszer sem pótol! Az új táplálékok bevezetése úgy kell, hogy történjen, hogy csak kiegészítsék az anyatejet, de ne helyettesítsék azt. Az anyatej a legjobb minőségű táplálék továbbra is! Az anyatej magas tápanyag és energiatartalmú, könnyen emészthető étel. Olyan összetevőket tartalmaz, amelyek segítik a tápanyagok megfelelő felszí­vódását.

Miért fontos megkezdeni a hozzátáplálást legkésőbb a 7. hónapban?

Többek között azért, mert erre az életkorra kiürülnek a vasraktárak a gyermek szervezetében. Ez azért súlyos probléma, mert a vas hiánya befolyásolja a szellemi fejlődést, viselkedési zavarokat okozhat és állhat későbbi rossz iskolai teljesítmény hátterében is. Bár a vasszint utólagos kezeléssel helyreállítható, de a vashiány következményei visszafordíthatatlanok lehetnek. Egyetlen megoldás a csecsemő- illetve a kisdedkori vashiány megelőzése, mégpedig vasban dús étkezés biztosítása.

Kiegészítő vagy hozzátáplálásról beszélünk, amikor más ételek és italok adása történik az anyatej mellett. Kiegészítő táplálásról és nem elválasztásról, mert ez tükrözi igazán a természetes folyamatot: az egyéb táplálékot nem az anyatej helyett, hanem annak kiegészítéseként adjuk. Persze lehet, hogy az anya bármely okból már nem szeretne, vagy nem tud szoptatni, vagy a csecsemő utasítja el a mellet, ilyenkor természetesen a szilárd ételek irányába tolódik a hangsúly, vagyis megtörténik az elválasztás.

Hozzátáplálás esetén a szilárd ételt mindig a szoptatás után kapja a csecsemő, először célszerű a déli szoptatás idején próbálkozni. Elválasztáskor a szoptatás előtt is megkínálható az új étellel, így fokozatosan csökkenthető a szoptatások hossza és mennyisége.

A hozzátáplálás folyamatára tekintsünk úgy, mint egy „létrára”. Egy olyan létrára, amelynek minden fokát meg kell mászni, mert ha egyet kihagyunk, vagy túl gyorsan lépünk, akkor bizony előfordulhat, hogy lepottyanunk róla. Például nem mindegy, hogy egy 4 hónapos korban már hozzátáplált gyermek kap 8 hónapos korban sovány túrót, vagy egy allergiás családi előzmény miatt csak 7 hónapos korban megkezdett hozzátáplálás esetén adnak 8 hónaposan tehéntúrót a gyermeknek. Az első helyes, a második nem.

Baba és táplálása

Nagyon fontos, hogy forduljunk védőnőhöz, ha egy kérdésben elakadunk. Ne próbáljunk meg kisérletezgetni a baba táplálásával, hanem kérjük ki szakember segítségét. Ezzel megelőzhetjük csemeténk allergiás reakcióit, illetve elősegítjük, hogy csöppségünk immunrendszere erőssé váljon. Nagyon fontos tudnunk, hogy az egyik leggyakoribb, hogy a csecsemő hasmenést kap a fertőzött ételtől. Emiatt figyeljünk oda, milyen higiéniás körülmények között tároljuk és készítjük el az ételeket.

forrás: forrás: Szerző: Helik Gabriella Szerkesztő: Csordás Ágnes: Egészséges táplálás gyermekkorban - Gyermekkorban megelőzhető felnőttkori megbetegedések

 

Szólj hozzá

táplálkozás baba tudatos életmód