Sokunkat foglalkoztat az önkeresés gondolata. Nincs ember, akiben valaha fel ne merült volna az a bizonyos: Ki vagyok én? - kérdés. Te vajon megtalálod a saját belső hangodat? Vagy egész életedben más hangoknak engedelmeskedsz?

Emiatt ajánlom ezt a rövid gondolatmenetet Osho-tól, mely az önálló individuumról szól és tippeket ad, hogyan találhatjuk meg a “masszában” önmagunkat:

Mindenki önálló individuumként születik, de mire felnőtt lesz belőle, tömeggé válik, hogy részt vegyen a világ folyásában. A legtöbb ember azonban mit sem tud erről. Ha csendben leülsz, és megfigyeled az elmédet, tucatnyi hangot hallhatsz.

Meg fogsz lepődni, milyen könnyen felismered ezeket a hangokat. Az egyik a nagyapádé, a másik a nagyanyádé, a harmadik az apádé, a negyedik az anyádé. Az egyik a papé, a másik a tanáré, megint mások a szomszédjaidhoz, a barátaidhoz vagy az ellenségeidhez köthetők. Mindezek a hangok egyetlen tömeggé állnak össze benned, és ha szeretnél rátalálni a sajátodra, szinte lehetetlennek bizonyul - a tömeg túl sűrű és áthatolhatatlan.

Az igazság az, hogy rég elfelejtetted a saját hangodat. Sosem kaptál elég szabadságot, hogy hangot adj a véleményednek. Engedelmességre tanítottak, és arra, hogy mindenre igennel felelj, amit az idősebbek mondanak. Azt tanultad, hogy követned kell a papot és a tanárt, bármit tegyenek is. Soha, senki nem ösztönzött, hogy keresd meg a saját hangodat; senki sem tette fel neked a kérdést: "Van egyáltalán saját hangod?" így történt, hogy a saját hangod nagyon elhalkult, míg más hangok egyre erőteljesebbekké és erőszakosabbakká váltak, és folyamatosan parancsokat osztogatnak, amiket teljesítened kell - saját magad ellenére. Pedig te nem akartad követni őket, mert láttad, hogy ez nem jó. De lassan megtanultad, hogy engedelmesnek kell lenned, ha azt akarod, hogy tiszteljenek, elfogadjanak és szeressenek.

Természettől fogva csupán egyetlen hang hiányzik belőled; egyetlen személy hiányzik belőled, ez pedig te magad vagy; mégis ott tolong benned egy egész tömeg. És ez a tömeg folyamatosan az őrületbe kerget, hiszen az egyik hang azt mondja: „Tedd ezt", a másik pedig: „Ezt sose tedd! Ne hallgass arra a hangra!" Te pedig szétszakadsz. Ennek az egész tömegnek visszavonulót kell fújni. Meg kell nekik mondani, hogy: „Most legyetek szívesek békén hagyni engem!"

Az emberek, akik a hegyekbe vagy elhagyatott erdőkbe költöznek, valójában nem a társadalomból vonulnak ki; olyan helyet próbálnak találni, ahol felszámolhatják ezt a belső tömeget. A személyek meg, akik beléd költöztek, nyilvánvalóan vonakodnak távozni. Pedig ha saját jogú személyiség akarsz lenni, és meg akarsz szabadulni ettől a folytonos belső harctól és zűrzavartól, búcsút kell mondanod nekik - még akkor is, ha történetesen az apádhoz tartoznak, akit tisztelsz, vagy az anyádhoz, vagy a nagyapádhoz.

Nem számít, kihez tartoznak. Egy dolog biztos: nem a te hangjaid. Olyan emberek hangjai, akik a saját idejükben éltek, és fogalmuk sem volt róla, mit hoz a jövő. Leterhelték a gyermekeiket a saját tapasztalataikkal, holott a saját tapasztalataik nem használhatók az ismeretlen jövőben. Azt hiszik, segítenek gyermekeiknek, hogy jól informáltak és bölcsek legyenek, hogy képessé váljanak könnyebbé és kényelmesebbé tenni az életüket, de ezzel épp, hogy ártanak nekik. A világ legjobb szándékával kiölik gyermekükből a spontaneitást, a tudatosságát, a képességét, hogy megálljon a saját lábán, és alkalmazkodjon egy olyan új jövőhöz, amelyről az elődei mit sem tudtak.

Minden gyermeknek új viharokkal kell szembenéznie, új helyzetekkel; és teljesen új tudatosságra van szüksége, hogy ezekre megfelelően reagáljon - és csak ekkor lesz a reakciója építő; csak ekkor élhet diadalmas életet: olyan életet, amely nem csupán hoszszúra nyúlt és fáradságos kínlódás, hanem tánc, pillanatról pillanatra, amelyik egyre csak többé és többé válik, az utolsó lélegzetig. Beszáll a haláltáncba, és örömmel teszi. Csendesedj el, és találd meg önmagad.

Osho: Az egész a változásról szól