Az öregedő társadalom demográfiai megközelítésben. Az első és a második demográfiai átmenet (Hablicsek 1996) eredményeként a korstruktúra átrendeződött, a népesség öregebbé vált és a népességszám növekedése lelassult, majd ezt követően csökkenésbe ment át. Egy társadalom öregedését, vagyis az idősebb korcsoportok relatív súlyának növekedését két tényező idézi elő: a termékenység csökkenése, amely a korpiramis aljának szűkülését jelenti és a halandóság javulása, amely viszont a korpiramis tetejének szélesedését eredményezi. E két tényezőn kívül a népvándorlás szintén befolyásolja az öregedés mértékét, a bevándorlás tipikusan lassítja, a kivándorlás viszont gyorsítja az öregedés folyamatát, mivel jellemzően a munkaképes korúak és azon belül is a fiatalabb korcsoportok szoktak vándorolni. A termékenység csökkenésének és a halandóság nagymértékű javulásának párosulása elsősorban a nyugat-európai országokban figyelhető meg.

Nyugaton már a XX. század közepére kialakult az alacsony gyerekszám és a viszonylag magas élettartam. A második világháborút követő évtizedekben lelassult a népesség öregedése, ami egyrészt az ideiglenesen megnövekedő reprodukciónak, másrészt a halandósági javulás visszaesésének tulajdonítható. A hetvenes-nyolcvanas évektől azonban – a különböző nyugat-európai országokban eltérő mértékben - a korábbi öregedési trend állt vissza. A posztkommunista országokban ezzel szemben az alacsony gyerekszám alacsonyabb élettartammal párosul. Ez nem mindig volt így. A hetvenes-nyolcvanas években Közép-Európában magasabb volt a gyerekszám, mint Nyugat-Európában, a rendszerváltást követően azonban ez nagymértékben lecsökkent. A várható élettartam javulása azonban nem következett be a nyugati mintához hasonlóan a rendszerváltás után, sőt, átmenetileg még tovább romlott.

A jelenlegi helyzet szerint a közép-kelet európai tagországok népessége fiatalabb, mint a nyugat-európaiaké, ami a nagyobb halandóság és a korábbi évtizedekben jellemző magasabb gyerekszám következménye. Magyarországon a népszámlálási adatok 1870-től teszik lehetővé az összehasonlítást. Az első világháborúig a korstruktúra változása mögött kedvező folyamat húzódott meg, hiszen alapvetően az élettartam hosszabbodott meg jelentős mértékben, és a népesség száma másfélszeresére nőtt. A természetes szaporulat jelentősebb csökkenése az első világháborútól figyelhető meg, de ez a csökkenés nem volt folyamatos. Míg a 60 éves és idősebb népesség aránya folyamatosan nőtt, addig a 14 évnél fiatalabb népesség aránya nem csökkent folyamatosan, ti. a második világháborút követő baby-boom nálunk is éreztette a hatását1 . A legutóbbi népszámlálási adatok szerint (2001) a 60 évesek és idősebbek aránya 20,4%, a 70 éves és idősebbek aránya pedig 10,4%. Vukovics (1988) tanulmányában foglalkozik az öregedés különböző dimenziók mentén mért különbségeivel. Így a nem, családi állapot, és a lakóhely kérdésével. A különböző életkori csoportokban a nemek aránya között jelentős különbség figyelhető meg. Míg a 60 éves és idősebb népesség 61%-a nő, addig a 70 évesek és idősebbek között a nők aránya már 65%. Ráadásul ez az arányeltolódás a korban előre haladva tovább fokozódik. Vagyis - mivel a férfiak halandósága nagyobb -, az időskorú népességen belül nőtöbblet van. A XIX. század végén még nagyjából hasonló volt a nemek aránya, ugyanis a nemek eltérő halandósági jellemzője az átlagéletkor kitolódásával nyert teret.

Az időskorúak családi állapotára jellemző, hogy korban előre haladva fokozatosan csökken a házasok, és növekszik az özvegyek aránya. Ha ugyanezt az összefüggést nemek szerinti bontásban vizsgáljuk, akkor azt tapasztaljuk, hogy a nők között még inkább jellemző korban előre haladva a házasok csökkenő aránya. Végül településtípus szerinti vizsgálva a korstruktúra változását elmondható, hogy a fővárosban volt a leggyorsabb az öregedési folyamat, majd ezt a községek követték, ugyanakkor ebben a tekintetben a kisebb városok kedvezőbb helyzetben vannak. A fenti folyamatok komoly kihívást okoznak mind a nyugdíjrendszerek, mind a szociális szolgáltatások terén, ugyanakkor látni kell, hogy nem egyértelműen negatív hatásokról van szó, hiszen az élettartam megnövekedése pozitívumként értékelhető. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a demográfiai folyamatok önmagukban nem magyarázzák meg az idősek jelenlegi helyzetét. A termékenység csökkenése és a halandóság javulása, ha úgy tetszik, csupán egy keretet jelölnek ki, amelyen belül más társadalmi mechanizmusok is hozzájárulnak ahhoz, hogy az idősek az egyik legkiszolgáltatottabb társadalmi csoporttá váljanak. Itt az urbanizáció olyan nem szándékolt mellékhatásaira kell gondolnunk, mint a szomszédsági viszonyok felbomlása, a családszerkezet átalakulása, vagy a nagyobb fokú elszigeteltség (Coleman 1991). Az ezek mögött meghúzódó makrofolyamatok önmagukban szintén nem negatívak, azonban előnyeik mellett lehetnek negatív következményeik is. Így a falu-város migrációt alapvetően egy gazdasági igény, a munkaerő-kereslet szerkezetének megváltozása hozta magával, sajnálatos módon azonban a fiatalabb generációk városokba áramlása a kisebb településeken kiszolgáltatottabbá tette az időseket. Az idősek a városokban sem kerültek sokkal jobb helyzetbe, ugyanis a nagyobb sűrűség, a gyakoribb interakció a kapcsolatok nagyobb fokú anonimitását eredményezte (Simmel 1973), amely valószínűleg a családon belül is éreztette a hatását.

Az öregedés örök problémája

Manapság egyre többeket riaszt az öregedés gondolata. Mind nehezebben fogadjuk el a ráncok és a megereszkedett bőr okozta kellemetlenségeket, melyek az öregedés természetes velejárói. Ám nem szabadna, hogy ez legyen az öregedés központi problémája, hiszen az öregedés okozta egészségügyi problémák kezelése sokkal súlyozottabb kellene, hogy legyen, mint szépségünk és felszíni fiatalosságunk megőrzése.

Az időskorúak társadalmi helyzete és ellátása: A szociális alapszolgáltatások