(…) Egyszer például valaki elment Laing­hez, s elmondta,  hogy reggel egy csésze kávét
öntött magának,  de  amikor fölemelte  az asztalról a  csészét, mielőtt a  szájához  ért volna,
megállt a keze. Amikor újra mozogni kezdett, akkor már a kávé hideg volt. Megnézte az órát,
és kiderült, hogy közben három óra  eltelt. Megakadt. Miért akadt meg? Ez  nagyon
megijesztette.

Vagy egyszer sétált a lakásában. Megint megakadt. És megint négy óra eltelt, amíg a következő lépést meg tudta tenni. Én nem tudom, hogy miért akadt meg, Laing sem
tudta, de azt azonnal megmondta ennek a nőnek, hogy ha rossz helyre ment volna ezzel, akkor
a világon mindenütt kataton skizofrénnek mondták volna, ami rettenetes betegség, és minden
bizonnyal elektrosokkal kezelték  volna  azt hiszem mindenhol a  nyugati világban. Tehát az
első dolog, amit Laing mondott neki, az az volt, hogy vigyázzon, hogy erről kinek mesél. (…)

Az  érdekes az volt, hogy amikor ez a  nő ment hazafelé, rájött  –  a saját ötlete  volt e
beszélgetés után – hogy talán az lenne a legjobb, ha pénzt keresne a katatóniájával. Ha már
katatóniája van, akkor miért ne adja el? S hol lehet eladni az ilyesmit? Művészeti főiskolán. Tehát modell lett, Reggel kilenctől este  kilencig pózokban állt. Nagyon sok  pénzt kapott,
nagyon szerették, egyáltalán nem mozgott, abszolút ideális volt a katatóniája. Hát nem jobb
ez, mint kórházba  menni, és sokkoltatni az embernek  magát?

Három hónapig  ezt csinálta, utána  visszajött Laing­hez, csak  azért, hogy megmondja,  most már  úgy unja  az egészet, s most már érzi magában, hogy elmúlt a problémája. Már kiélte, s nem hiszi, hogy vissza fog jönni, s már nem is akar modell lenni – mondta. Ment és élte az életét. A tünet soha nem jött elő még egyszer, vége volt, eltűnt. Ha az ember nem ijed meg az impulzustól, s engedi, hogy az kifejezze magát, akkor ez a dolog kiéli magát. Nagyon sok mindennek vége van egyszer, még  a  vágynak  is. Ha az ember  teljesen szabadon ereszti a  vágyát, akkor egyszer csak elérkezik egy olyan pontra, amikor már nem is lesz vágya. De ha soha nem teszi meg, akkor a vágy mindig ott marad. Akkor marad egy nyolcvan éves ember tele vággyal.

Vágy és öregedés kapcsolata

Az az ember, aki folyton vágyik valamire, nem éli meg az életet. Szerintem a folytonos vágyakozás és a várakozás egy olyan "álláspont", ami mellett hamar elindul az öregedés folyamata. Érdekes dolog egyébként erről elmélkedni, hiszen tudjuk, hogy fizikai utunk ebben a testben egyszer véget ér. Mégsem mindegy, hogyan indul el az öregedés folyamata. Lelkünk egy halandó testbe van zárva, azonban az már a mi döntésünk, hogyan éljük meg a mindennapokat. Lehet a testünk öregecske, lelkünk és szellemünk halhatatlan, és örökifjú. Tartsuk hát ezt észben, és éljük meg a pillanatot.